Kamasszal külföldre költözni. Humor nélkül életveszélyes…

PicMonkey Collage

Nem mindegy melyik életkorban van gyermekünk, amikor éppen külföldre cipelni igyekszünk, mint ahogyan az sem mindegy, hogy fiút, avagy lányt “költöztetünk”. Ez annyira egyértelműnek tűnik, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla…

Szerintem az egyik “legtutibb” párosítás a kamasz – középkorú /35-55/ felnőtt, ami az esetek nagy százalékában így kell, hogy legyen, hiszen a tiniknek kábé életük közepét megélő szüleik vannak…Ebben a felosztásban pedig nem lesz kismiska a költözés, azt megmondom!

 

Itt külföldön abba a helyzetbe kerültem – hiszen magam is egy kamasz fiú édesanyja vagyok, gyakorlatilag tanárként és ifjúsági tanácsadóként képzett szakembere az életkornak – , hogy újra kellett értelmeznem korábbi tanulmányaimat, tapasztalataimat kamaszokról és kamaszokkal, mégpedig a külföldre költözés aspektusából.

Már ott meggyűlhet a bajunk tininkkel, hogy rendkívüli éleslátásának köszönhetően egyszerűen komplett idiótának titulál bennünket a költözés gondolatára, de nem ritka az sem, hogy később találkozunk nehézségekkel, amikor az új iskolájába, egy új közösségbe kell beilleszkednie.

 

 Egy dolgot azonnal ajánlok mindenkinek: A humor mindig segít. Neki is, neked, nektek is. Már ha tudjuk kezelni kamaszunk humorát, mert nem lesz piskóta.

 

 Ahogyan Vekerdy Tamás – nagy kedvencem! – fogalmazza: A kamasz hirtelen, robbanásszerű szellemi érése következtében rendkívül megerősödik az ítélőerő, s kamaszunk karikatúraszerűen kezd látni. / Nem véletlenül kedvenc téma a rajzaikban! Bocs a közbevetésért, rajztanár is vagyok…voltam/

 A fiamat idézem, amikor nagyon “kedvesen” reagált apja tevékenységére: ” Kapcsold be a blútúszt te szerencsétlen!”
Vagy amikor kezdő tanár koromban  egészen fess karikatúrát rajzolt egy azóta felnőtt tanítvány a lábaimról, na igen, a padra.
Itt jön az a rész, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan sikerül reagálnodA karikatúrának mindig van alapja, így hát tekinthető tükörnek is. És hidd el, nem lesz egyszerű ebbe a tükörbe nézned.

 

  Minden tulajdonságodat visszatükrözi majd és cseppet sem kíméletesen.

“Úristen! Ezt a cuccot akarod megvenni? Hol élsz te, a középkorban?”

 

“Jé, látom a fejed búbját, ezek tök ősz hajszálak!”

 

Kamaszod a megerősödött ítélőerő és látás következtében elképesztően szemtelenKérlek, ne felejtsd el, hogy ez ugyanolyan életkori sajátossága, mint például a lustaság. Úgy érzi, ki kell mondania, amit észrevesz és hidd el, saját magának is szenvedést okoz, hogy ennyire élesen lát. Közben pedig vívódik azokkal a dolgokkal, amelyek testi és lelki értelemben “rátörnek”.

 

 “Jó, jó, de éppen most, amikor amúgy is elég bajom van a költözéssel?

Nekem sem egyszerű, ő meg éppen lehülyézett, pedig csak a javát akarom!”

 

Értem én, de mégiscsak te vagy a nagy és okos felnőtt. Ezt a tényt illik a te korodban elfogadni.

 

 Ő még “átrendezés” alatt van, erről majd írok részletesen. Elképesztő viharok dúlnak most benne, hiszen éppen el kell hagynia jól ismert “hordáját”. Nem téged akar bántani, de ezzel a szarkasztikus humorral bizony kritizálni fog.

 Miért ne kezelnéd humorral te is? Ha kellő humorérzékkel fogadod a dolgait, könnyebben “átvészelitek” ezt az időszakot.
 Amúgy pedig nem baj, ha valaki néha tükröt tart elénk, nem igaz?;-)
 
barátnőd,
MsT
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s