Segítség – online – zaklatók!

online zaklatás

byMsG

Mostanában egyre többször hallani, hogy a közösségi médiát kihasználva hogyan cserkésznek be fiatalokat nem túl jó szándékú emberek. Ezzel – szerintem – az érintettek már megtanultak együtt élni. Figyelik a srácok profilját, beszélgetnek és próbálják észrevenni a gyanús jeleket. Bizonyos korban nagyon menő lehet, ha egy jóval idősebb fiú (férfi) keresi a társaságunkat, és ebből kifolyólag elég veszélyes is. Az okos kütyük terjedésével ez a veszély hatványozottan jelen van, mert míg a gyerek az otthoni számítógépen matat, addig a kontroll könnyebben fent tartható, de ha már saját telefonja/tablet-je van … Van e joga a szülőnek csakúgy belenézni a gépbe, hogy mivel – kivel tölti a gyerek az idejét? Vajon van e a mai szülők és gyerekeik között olyan bizalmi viszony, hogy a gyerek egy ilyen problémával a szülőhöz fordul?

A magam részéről mind a közösségi médiát – mind az okos kütyüket használom és kedvelem is. Mióta blogolok részben munkaeszközzé váltak ezek a dolgok. Naponta többször benézek a Facebook oldalunkra (tartsatok velem Ti is, csekkoljátok az oldalt naponta :)). Onnan – mármint a Facebookról – szerzem az információkat (pl. helyi hírekről onnan tájékozódom), gyűjtök inspirációt és próbálom kitalálni, hogy mikor – mi érdekli az embereket (figyelem a trendeket). Ma már magánemberként egyre kevesebb aktivitást mutatok. Sosem voltam az a nagyon kitárulkozós fajta. Egyrészt a természetemből adódóan, másrészt védekező mechanizmus, nem hagyok támadási felületet, mióta írok, azóta így próbálom védeni a családomat is.. Elég sokáig a Dubaiba költözést sem publikáltam. Akiknek tudniuk kellett, tudták. A többi meg … Aztán praktikus okokból átírtam a lakhelyemet, és utána megszaporodtak a kéretlen ismerős jelöltek. És még csak nem is az a kategória, akivel egyszer egymásra néztünk a metrón, hanem a totálisan vadidegen emberek. Gondolom ilyen azért mindenkivel történt már. Egyszer egy olyan 50-esnek tűnő amerikai mókustól még üzenetet is kaptam, hogy „szeretne a barátom lenni, mert olyan szép vagyok”. Mi vaaaaaaaaaaan???

Nos, ugye én már abban a korban vagyok, hogy a helyükön tudom kezelni az efféle dolgokat. De mi a helyzet egy tizenévessel, hasonló szituban?! Vajon Ő oda mer állni apu/anyu elé? Én annyira megdöbbentem, hogy gyorsan megbeszéltem a férjemmel, és válaszoltam az embrekének, hogy „igazán nagyon kedves, de én nem így szerzek barátokat és egyébként is, azt hiszem a férjem nem örülne ennek a barátságnak”. Egy kicsit még próbált győzködni, hogy én félreértem … – minden bizonnyal. Szóval, ehhez már kezdek hozzászokni. Úgy havonta 1-2 jelölést szoktam kapni, minimál profilú, nagyon jól szituált fiatal emberektől. Ma már, szó nélkül: delete! Néhány hónapja már skype-on is megjelentek hasonló „kérők” pl. honeybunny user névvel. Nem tudom, hogy sziporkázó személyiségem vonzza Őket, vagy pusztán a lakhelyem, mindenesetre engem eléggé zavarnak ezek a dolgok. Tudom, aki kilép/belép az online világba, annak ezt is vállalnia kell, de akkor sem értem.

Mint mondtam, használom az okos kütyüket is. Kell is, mert másképp nehezen tudnám követni pl.a férjem jövés – menéseit (munka), de igyekszem ésszel használni ezeket is. Nem vagyok jelen minden online platformon és nem használok minden menő alkalmazást. Emiatt az utóbbi időben többször kellett “magyarázkodnom”, hogy miért nem vagyok elérhető WhatsApp-on. Úgy gondoltam, hogy elég lehet, ha használom és így elérhető vagyok: fészen, Linkedin-en, messenger-en, skype-on, emailen, sms-ben és telefonon két számmal (magyar, külföldi). Ha valaki nagyon el akar érni, talán el is tud. 🙂 De rosszul gondoltam, mert ma már a WhatsApp (is) megkerülhetetlen. Történt, hogy az iskolában az osztálymami (a kapcsolattartó a suli és a szülők között), úgy gondolta, hogy neki a WhatsApp lesz a legkényelmesebb mód a kapcsolattartásra. Oké, akkor „vacakoljunk”. A fészbukon és a Linkedin-en is van jó néhány online ismerősöm, barátom (erről egyszer már írtam), akikkel kizárólag ott tartom a kapcsolatot. Telefonszámot általában az tud, aki legalább egyszer már találkozott velem, személyesen, így nem is aggódtam különösebben a WhatsApp miatt, mert úgyis csak az talál meg, akinek én megadtam már a számomat (legalábbis én úgy tudom ez kell a használathoz, hogy legyen egy kontaktom – telszám – az illetőhöz). Nos, megint tévedtem. A minap egy vadidegen emberke írt rám, akinek gyorsan nekiszegeztem a kérdést – Aranyhaj után, szabadon- hogy „Ki Ő és hogyan talált meg?!”. Erre a jó ember sírva fakadt (sírós hangulatjelet küldött vissza), majd megkértem, hogy akkor lesz’ szíves törölni a számomat. Újra sírni kezdett. Egy kb. 40-es pasi! Mi a frászt akar??? Illetve mire számított???

Hogy mindezt miért meséltem el? Mert van egy lányom, akire minden bizonnyal ugyanaz vár és, akit majd nekem kell megvédeni, és csak remélhetem, hogy lesz felém annyi bizalma, hogy ilyen helyzetben hozzám fordul majd. És azért, mert ha ez nem történik velem, akkor talán el sem hiszem, hogy ez a jelenség tényleg létezik. Persze, tudom, hogy van ilyen, csak általában nem az én korosztályom a „célközönség”! De úgy látszik ezeknek az embereknek, már a kor sem számít, csak az, hogy legyen egy játszótárs!

 

 

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s