Válni, vagy nem válni. Mit gondol erről a gyerek,aki időközben felnőtt…

by Mixtreme – vendégposzt

10849018_10153281326489655_2780536559574033678_oAZ EGYENSÚLY FONTOS. A NEMEK KÖZÖTT IS. NŐI GONDOLATOK MELLÉ KELL A FÉRFI VÉLEMÉNY IS, NEM IGAZ? HÁT TESSÉK, ITT VAN. Ő A MI FÉRFINK, AKI IDŐRŐL IDŐRE ELMESÉLI NEKTEK A GONDOLATAIT.  AMIKOR ÉPPEN NEM NÁLUNK VENDÉGESKEDIK, ITT MEGTALÁLOD: A SAJÁT BLOGJÁN  ÉS A YOUTUBE-ON.

 

 

 

Szeretni.

Csak ez számít. Szeretni, támogatni, segíteni, mellette állni, megérteni. Erre van szüksége minden gyerkőcnek, legyen kicsi, tinédzser, vagy akár felnőtt! Ennek, híján lehet kerek családban is, vagy elvált szülők gyerekeként. De lehetnek szerető szülei együtt, vagy külön is, mint nekem. Mi, édesanyámmal számtalanszor megegyeztünk abban, mindenkinek jobb volt, hogy Ők annak idején különváltak. Édesapám teljesen más világ, mint mi, máshogy gondolkozik, más az értékrendje, egy dolog viszont közös bennük, imádnak. Máshogy fejezik ki, de nem férhet hozzá kétség.

Bár kevés emlékem maradt azokról az időkről, néhány veszekedés foszlánya feldereng még bennem, tán mondanom se kell, nem a szép emlékek közé sorolom őket. Ez például gyökere is lehet annak, miért lettem konfliktus kerülő. Nagy-nagy küzdelem volt, mire megtanultam, hogy egy konfliktust kulturált módon tudjak rendezni. Néha még most sem sikerül. (Nem, nem szoktam verekedni!)

És sokszor előfordul, ha veszekedni hallok egy párt, szívem szerint odamennék hozzájuk, és… és nem tudom mit tennék. Csak próbálnám rádöbbenteni őket, hogy hibát követnek el… Ha igazán szeretik egymást, akkor a veszekedéssel, ha nem igazi az a szerelem, akkor meg az együtt léttel…

És tudom, túl utópisztikus a gondolkodásom, a legjobb kapcsolatban is van veszekedés, de hát nem megmondtam, hogy konfliktus kerülő vagyok?

Hogy a párkapcsolati nyüglődéseimet mennyire gyerekkoromból hoztam, fogalmam sincs. MsT szerint ott gyökerezik minden bajunk, s jó időbe telik, mire saját tapasztalatokból okulva kijavítjuk hibáinkat. Ebben sok igazság lehet (valószínűleg máskülönben nem nagyon érdekelne más párok veszekedése…), én is gyakran lépek ugyanabba a szarba tehénlepénybe, de nagyon igyekszem, hogy egyszer nekem is olyan gyönyörű családom lehessen, mint egy jóbarátomnak, akit e téren példaképnek tekintek. Szokták mondani, okos ember más kárán tanul.

Ez tuti valami ízig-vérig magyar közmondás, nagy negatív marhaság. Hibából hogy lehetne jót tanulni?! Azt meg lehet, hogy hogyan ne, de a jót, csak jó példából lehet ellesni.

Hallott már valaki olyat, hogy egy negatív személyiség lett példakép? Dehogyis. Olyanok a példaképek, akik kimagaslót nyújtanak, sportban, az üzleti életben, vagy a magánéletben.

Egy gyerek számára viszont, aki egy rossz házasság áldozata lesz, nincs választási opció, az lesz neki a példa amit tapasztal.

Szóval miközben levezettem ezt, rájöttem, hogy bizonyítottam MsT igazát. Úgyhogy kedves szülők figyeljetek oda, mert a végén még olyan gyereketek lesz, mint én…Egy külön posztot érdemlő költői kérdés pedig: meg kell tanulni működtetni egy kapcsolatot, vagy ha megtaláljuk ŐT, akkor minden megy magától?

Abban biztos vagyok, sok házasság megy tönkre azért, mert jó volt a szamár is, mert már unta keresni a paripát…

Sok afféle történetet lehet hallani, hogy egy pár, csak a gyerek, vagy gyerekek miatt marad együtt, hát üzenem nekik: ha már egyszer hibáztatok (és összeházasodtatok), ne kövessetek el még egy ekkora bakit! De tényleg!

Azzal ártotok a legtöbbet, ha önként zárjátok magatokat egy börtönbe olyasvalakivel, akit a hátatok közepére sem kívántok. Belülről fogjátok emészteni magatokat, mert szabadságra (vagy másra) vágytok, s minden dühöt ami felgyülemlik, a másikon fogjátok levezetni. A gyermeke(i)tek meg közelről nézi végig ahogy az általa bálványozott két ember gyilkolja egymást. Ezt egy szülő sem akarhatja a gyerekének.

Egyébként is, változik a világ, sok tekintetben (szerintem) rossz irányba, de azért vannak pozitívumok is. Például milyen jó, hogy már nem a szüleink választanak nekünk párt, nem? Tök jó, hogy ezt levetkőztük, de nem kéne most már azt is levetkőzni, hogy a társadalmi normák miatt kössünk fiatalon házasságot, szüljünk gyereket, gyűjtsünk nagy házra, szép kocsira, meg a nyugdíjra? Aztán 1-3-5 év múlva rájöjjünk, rosszul választottunk? Egy 20-25 éves ember (tisztelet a kivételnek) még magát sem ismerte meg, honnan tudná mire (illetve kire) van egyáltalán szüksége? Bizonyára sokan kritizálnak majd, hogy csak azért kardoskodom ezen “filozófia” mellett, mert én még nem vagyok házas, családos ember.

Kritizálni lehet, de inkább vagyok 32 évesen egyedülálló gyermektelen, kétségbeesetten párját kereső tinédzser, mint 32 éves, kétszeresen elvált, kiábrándult hétvégi apuka.

U.I.: Most adtam még egy támadási felületet, azzal kezdtem, hogy elvált szülők is lehetnek jó szülők, és lehet normális gyerekük, de azért nem kérdés, hogy az együtt élő, szerető család a legtutibb, ugye??

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s