Advent felé lépegetve – egyszerűsíts az isten szerelmére…

by MsT

photo-3605650

Kislánykoromban ez nem volt ennyire bonyolult. És stresszes. Készültünk rá persze, de nem októberben, amikor még az őszi pompát kellett volna élveznünk…Nem keveredtek az emlékezés gyertyái a karácsonyi fényekkel. Az első komoly fényképezőgépemért december 24-én jártuk apuval a várost, s egy percig sem volt az az érzésem, hogy nem érünk haza, mire becsenget a Jézuska.

Most meg képesek azt az érzést kelteni bennem, mintha lemaradtam volna valamiről  és legalábbis a szomszéddal kellene harcolnom, hogy kapok-e megfelelő fenyőfát…

Én ezt nem értem. A nagymamámnak nem volt semmilyen tervezője, laptopja és extra naptára, mégis rendben volt minden. Volt puha, ölelő melegség. Volt karácsonyfa. Ja, olyan összevisszaszínes, de nekem tetszett. / Mondja ezt egy kifinomult ízlésű, a divatszakmát megjárt rajztanár. Na ja./ Volt nyugalom és szeretet. Finom vacsi, mert egy bika-lánykának az ugye fontos. Volt ajándék, sőt, egyszer várni kellett a nővéremre szenteste, hogy befejezze a sálat, amit éppen kötött. De nem volt gond, meg probléma: álltunk a fa mellett és megvártuk. Na és akkor mi van? Nekem ennél durvább mondatom van a hasonló helyzetekre, de írom, akinek nem inge, ne vegye magára, plíz: Ki nem sz@rja le?

Nem igaz ám, hogy nem értem. De, sajnos nagyon is. Mert reklámpszichológiát, meg mindenféle csiribirit tanultam. És képzeljétek! Mégis bedőlök.

Évről évre bedőlök. Koncentrálnom kell. Hogy ÁHÁ, csak azt akarják elérni…ÁHÁ. Az érzelmeimen keresztül. ÁHÁ. A gyerekemen keresztül….

Tegnap leesett az első hó itt nálunk Észak-Németországban, megvolt reggel az a bizonyos pillangó érzés a hasamban, biztosan ti is ismeritek, kinézel az ablakon és szaladnál anyuhoz, meg apuhoz és kiabálnád, hogy “Esik a hó!!!!” Istenem, pár éve még ilyenkor felébresztettem a fiamat, ő meg szaladt az ablakhoz, mint mikuláskor…Ezzel most nem próbálkozhattam már, lévén a fiatalember teljes valószínűséggel a párnáját repítette volna felém, tehát nagy ugribugri örömömben levarázsoltam a polc tetejéről a nagy karácsonyi dobozomat és pár perc alatt elárasztottam a nappalit a karácsony kellékeivel. Nálam minden évben így kezdődik: egyszer csak  elérkezik a pillanat, hogy leveszem A DOBOZT…

És vele együtt kinyílik meseország kapuja is, felébred évről évre egy kislány, egy angyalka, egy anyuka, egy társ, egy nő, akinek évről évre az a feladata, hogy megteremtsen, mit teremtsen, varázsoljon egy meleg, puha, ölelő világot.

Minden nap ezt teszem persze, de ilyenkor milliószorosan érzem ezt az istenajándékozta feladatot, amit szerintem mi nők akkor kaptunk, amikor a Jóisten nagyon vidámboldog hangulatában volt.

Van egy mondat, amit évről évre többször hallok sokaktól: “Nincsen karácsonyi hangulatom!” Hm…

Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy nem is lesz, ha te magadnak meg nem teremted. És ha nőből vagy, teremtsd meg másoknak is…

Erről nekem mindig néhány fölnőtt /direkt írtam így, bízom benne, hogy bevillan nektek, hogy honnan..;-)/ jut eszembe, akik azt keresik, hogy hogyan tudnának lelkesedést kelteni másokban. Mondjuk a diákjukban, vagy a gyerekükben. Miközben ők maguk unott arccal, megfáradva élik a mindennapjaikat.

A lelkesedés és szerintem az ünnepi hangulat is ilyen: egyszerűen átugrik másokra. Mint egy szikra: lángot gyújt.

Hangulat kérdésben pedig érdemes a gyerekeket meglesni. Mit meglesni? Ellesni tőlük, hogy hogyan is csinálják. Hogyan tudnak önfeledten, boldogan örülni, izgalommal tapsikolva várakozni, a pillanatokat kacagva élvezni. Lehet, hogy éppen kicsi gyereked van, vagy picurokkal a közeledben élszdolgozol amúgy is.

De azt tudod-e, hogy az egyik legédesebb ott van, a közvetlen közeledben?

Hétköznapokon van úgy, hogy elfelejtem, de ilyenkor, ebben a várakozásban mindig mellettemvelem van egy kislány. Akitől nagyon sokat tanulok, többek között azt is, hogy hogyan érdemes ebben a csodavárásban lenni. Mindenkiben él egy kisgyerek és ha valóban szeretnéd, hogy hangulatod legyen, ha szeretnéd, hogy az ünnep csodája megérintsen, engedd meg neki, hogy előbújjon, hogy megmutassa magát.

Egyszerűsíts, az isten szerelmére! Persze, tudom, be kell menni abba az istenverte plázába is – bár minek, ha megérted, vagy mered megérezni az ünnepi csoda lényegét.  Jó-jó, lehet, hogy még azzal vagy elfoglalva, hogy eldöntsd, hogy az idén a szivárvány melyik színében pompázzon a karácsonyfa, meg hogy kinek milyen mindentelsöprő meglepést vásárolj, de…

De ha van kedved hozzá: hagyd egy kicsit ezt a benned élő kicsilányt, vagy kisherceget előbújni.

Biztosan nem aggódik a dekoráció színén, csak élvezi a fényeket, a csilingelést, a puha takarókat. Majszolja a mézeskalácsot, amit csodálatosnak tart, hiszen ő gyúrtadíszítette ajándékozta örömmel. Nem aggódik azon, hogy nem szabályos…Biztosan belenyúl a gyertya olvadt viaszába, mert az olyan érdekes. Csillagszórót is gyújt, jó párat már az ünnep előtt, mert az az illat…És ha esik a hó, az első dolga kiszaladni és széttárt karokkal felfelé nézni, élvezni ezt a csodavilágot.

Lányok, azt mondom, van egy kis dolgunk. És ehhez talán a legjobb, ha kézen fogjuk ezt a kicsilányt és hagyjuk, hogy belevarázsoljon minket A CSODÁBA. Hagyjuk, hogy vele együtt megálmodjuk a saját karácsonyunkat.

Tehetünk bele filmekből is jeleneteket persze, de ha mások akarják azokat a képkockákat a mi adventünkbe beilleszteni, ne hagyjuk magunkat, ha nekünk az nem jó érzést okoz…

Azt írtam az elején, hogy rajtunk múlik. A mi hangulatunk, örömünk, boldogságunk fényében fog fürdeni a családunk, a barátaink, ismerőseink ünnepe. Nos, mit mondtok? Bearanyozzuk?

 

 

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s