Ha lefejtem magamról ami nem vagyok…

by MsT

cc144863284b5aa6245b43fda6ead82a

…megtalálhatom, aki vagyok. Aki valójában vagyok. 

Bradshaw azt írja Vissza Önmagunkhoz című könyvében, hogy ameddig folytatod szerepeid eljátszását, úgy halhatsz meg, hogy soha rá nem jössz, ki vagy valójában.

Megfigyeltem, hogy negyven körül a legtöbb emberbe belerúg ez a mondat. Akibe nem, vagy tökéletes gyerekkora volt, /van ilyen egyáltalán?/, vagy csípőből löki a kifogásokat.

 

Mintha ez lenne az kor, amikor már megcsap minket az enyészet szele, de érezzük, hogy nagyon messze van még ahhoz, hogy ne jól, eszeveszetten jól fussunk be a célba. Mintha valami súgna, húzna, lökne…

 “Félek ettől MsT…”

Én is, nem csak te. De a fenti mondattól, hogy sosem tudom meg, ki vagyok valójában, nos attól még  jobban tartottam. Mesélek valamit…

Még főiskolán azt mondta egyszer a mesterem, hogy olyan vagyok, mint egy királynő… Aztán nem is olyan régen valaki megkérdezte tőlem, hogyan szólíthat, én pedig azt válaszoltam, hogy királynőnek, ki másnak is. Több mint húsz év után ez volt az első, ami beugrott válaszként arra, hogy ki is vagyok én. Körmöltem irományt, kettőt is, a minap pedig  – micsoda véletlen – , olvastam ezt a bejegyzést, hogy milyen is egy királynő, hát nem fantasztikus?
De miért is írtam le mindezt?
Mert ez az egyik válaszom a félelemre.

Mert erőt ad, ha arra tudok gondolni mikor rettegek, hogy KIRÁLYNŐ vagyok. Mert királynő vagyok, mint minden nő, ha rátalál az útra.

Még azt is írtam, hogy kezdő királynő. Na és, ez aztán nem nagy baj, ugyebár? És végtelenül hálás vagyok valamikori mesteremnek, amiért egy csitribe királynőt előlegezett.

De lépjünk csak vissza.

Ezerféle szerepet aggatunk magunkra, akasztanak ránk, mert van egy elképesztő ostobaság a világban, miszerint nem vagyunk elég jók úgy, ahogyan vagyunk. 

Már ott elszúrjuk a dolgot, hogy kislánynak születünk fiú helyett.

Kíváncsiak vagyunk totyogó korunkban és ez a ránk vigyázó boldogtalan nagymamának azt jelenti, hogy rosszak vagyunk.

Apu nem ér rá velünk lenni, mert mindig dolgozik, anyu pedig karriert épít.

Lessük óvodásként, hogy hogyan kell egy nőnek, férfinak viselkednie, de csak hazugságokat tanulunk.

Felesleges prüdériát, hazugságokat látunk.

Már azt sem hisszük el, amit látunk, hallunk, mert mindig mást mondanak.

Toporzékolnánk, ordítanánk, de ránk szólnak, hogy egy jó kislány nem így viselkedik.

És mit csinál az iskola? Ugye-ugye..

Tizennégy éves koromig egy csomó tanárom a nővérem nevén szólított.

 

Szeretet, elfogadás, bizalom nélkül pedig lehetetlen élni. Így aztán tévesen alkalmazkodunk. Csak szeressetek.

 

És végtelen mennyiségű szerep jön…

Áldozat, mártír, apu gondviselője, jókislány, jókisfiú, anyu barátnője, sztár, balhés gyerek….

Nos, amiről beszélek, hogy mindazokat, amiket a rosszul működő családrendszer, iskola, társadalom, egyház aggatott ránk, s nem mi vagyunk valójában, kezdjük el lefejteni végre magunkról.

Lassan, türelemmel.

De kezdjük el, hogy rájöjjünk, kik is vagyunk valójában…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s