by MsT
Vártatok VALAKIT. Kék kelengyével, nagyon-nagyon. Biztosak voltatok benne, bíztatok ŐBENNE, a lehetőségben. Hiszen annyira más volt, mint a másik. Mellette éhes voltál éjszaka, nem gyötört hányinger, még a FORMA is más volt.
Talán jelezni akarta, hogy ne hasonlíts, hogy csak várj és engedd, hogy történjen, érkezik, AJÁNDÉKOT kaptok.
Még megszületni is másképpen méltóztatott, könnyebben, egyszerűbben.
De szemtelen volt, kislány lett.
Kinyújtotta rátok a nyelvét, mindjárt az érkezésével. Rögtön feladatot adott. A kelengyét is el kellett cserélni, még ott a kórházban. Mert kékkel vártátok…
De megérezte, hogy ez nem lesz egyszerű. Talán ezért formázott bájos arcocskát már ott belül, mert tudta, hogy valahogyan ezt a csalódást helyre kell tennie. Meg kell felelnie egy kicsit, legalábbis addig, amíg nem tudja megtanítani nektek a feladatot.
Egy kedves rokon nővérke mutatta mindenkinek, milyen szép baba. Ezerszer hallottam a történetet. Mindig tátott szájjal hallgattam a születésem meséjét…
Haza már rózsaszínben vittétek. Kívül. Belül nektek sokáig kék volt, aki talán mégis rendetlen lesz és káoszt csinál. Talán. Mégis csak olyan, mintha….eleven, lázadó.
Ő rózsaszínű volt, ti kéknek akartátok látni. Hogy szeressétek, mutatta is a kékséget. Törökbasa a konyha padlóján, veszekedés a nagyival, aki örökösen szomorú volt, mert neki nem volt szabad megértenie, hogy mivégre van itt ebben a világban. Apuhoz szaladok, aki csupán csak annyit mond:háromig számolok….Sosem várta meg a hármas számot. Szaladt és bújt. Rózsaszín volt.
Önálló volt, ahogyan elvártátok. Sosem mondtátok, nem kellett neki mondani. Tette a dolgát…
Az iskolában Amazonnak akartátok nevelni. Vezetőnek, mert van hozzá tehetsége…
Totális képzavar. ÖNKÉPzavar.
Évek telnek…
Küzd, tanul, dolgozik, hajt….
Királyfik jönnek, mert azért csak sikerült neki hosszú göndör fürtöket növeszteni. Szeressetek, udvaroljatok….ez a világ rendje.
Esküvő, többször is. Királylányosan, majd babát várva.
Aztán a kisfiúval egyedül maradva….mégis igaz, mégis Amazon vagyok, ez a jó út.
Megalkuvás jön….fáradtam, elfáradtam. Mégis ő az, megadom magam.
Nem bízok benne, nem hiszek neki, DE követem.
Eltelik. A pár év. Elhitetem magammal, hogy ez jó…
De egyre erősebb az érzés. Nem jó. Becsapom magam. Úristen, legalább magammal legyek őszinte.
Ő pedig jön. Felbukkan. Beszél. Nekem. Őszintén…Nyújtja a kezét, amikor felszállok a lóra…Bízz bennem…
Gondolkodom, agyalok….kék kelengye…. Azt hiszem ünnepélyesen leteszem. Nektek adom. A kék kelengyét. Mert.
Nő vagyok.
P.S.
Eredetileg az ELmondom oldalon jelent meg.
…és van folytatás
MsT&MsG 